Friss bejegyzések
Hogyan űzte a szúnyogokat az üknagyi?
A szúnyogok egyre több bosszúságot okoznak. Az az érzésünk, hogy a folyamatos szúnyogirtás ellenére évről évre egyre több vérszívóval kell megküldenünk, ráadásul a médiából arról értesülhettünk, hogy új szúnyogfajok telepednek meg Magyarországon.
A szúnyogok ellen tökéletes védelmet jelent a szúnyogháló, ám olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a kisméretű lepkeszúnyog akár át is bújhat az apró szitán. A lepkeszúnyog be is bizonyítja, hogy apró mérete ellenére ugyanúgy tud csípni, sőt, a csípés helye még inkább viszkető és duzzadtabb lehet.
Hogyan válasszunk napernyőt?
Tombol a nyár, eljött a szabadságok és a vakációk ideje, főhet a fejünk – a szó legszorosabb értelmében is. A lakások belső hőmérséklete finoman szólva is pokoli, a klíma berendezések zabálják a villamos áramot, a szellőztetéssel csak a forró levegő áramlik a lakásunkba, a régi ventilátorok pedig pont annyit érnek, mint halottnak a csók.
Fel van adva a lecke, tegyük élhetővé az életünket a következő két hónapra!
Ha van egy kis kertünk vagy teraszunk, máris könnyebb dolgunk van. Csupán egy megfelelő napernyőre lesz szükségünk, ami alatt szépen, kellemesen elüldögélünk a délutáni, kora esti órákban, míg a lakás belső hőmérséklete is elviselhetővé válik.
Milyen árnyékoló mellett döntsünk?
Az árnyékolás szerepe felértékelődik a mostani nyári kánikulák idején. Ilyenkor nem elegendő az esti szellőztetés ahhoz, hogy a lakásunk falai és belterei lehűljenek, hiszen az éjszakai hőmérséklet sem csökken jelentősen. Ráadásul kevesen tehetik meg főként biztonsági okokból, hogy nyitott ablaknál aludjanak. Ezért a nappali napsütés és a lakás túlzott felhevülése ellen kell védekeznünk. Ennek eszközei az árnyékolók, amelyek közül a legismertebbnek egyértelműen a redőny nevezhető. A redőny számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek igen jelentősek lehetnek a kellemes környezet kialakításában és amelyekkel a többi árnyékoló alkalmazás fölé emelkedik.
Élénkülés az ingatlan értékesítések terén
Az elmúlt évek gazdasági válsága által egyik legjobban érintett szegmens az ingatlanpiac. A válság elindulása óta folyamatosan alacsonyan állt a keresleti oldal, míg a kínálat folyamatosan nőtt. Ennek egyenes következménye lett, hogy az ingatlan árak – az addigi növekedést felváltva – csökkenni kezdtek. Az ingatlanirodák és hitelirodák közül sokaknak kellett bezárnia, vagy átalakulnia a visszaesett kereslet következtében.
Bár a gazdasági válságnak még koránt sincs vége, mégis jelentős változás mutatkozik az ingatlan piacon.
továbbMit esznek a Foci Eb-n?
Mi magyarok megtanultuk: tésztát ne…
Képzeljék el, hogy régen volt egy olyan ország hogy Szovjetunió. Abban az időben a magyar labdarúgó válogatott még kijutott olyan világeseményekre mint az 1986-os világbajnokság, amit Mexikóban rendeztek. És ott találkozott a szovjet válogatottal, melynek a futball mohácsaként is emlegetett Irapuatói 6:0-ás vereség lett a vége. Sokan a válogatott étkezésében látták a problémát, a gasztronómiai tanácsadó, a receptek, az orvos, vagy a szakács felelősségét emlegették. A félhivatalos verzió szerint a válogatott tagjai túl sok főtt tésztát ettek, ettől voltak olyan kábák a szovjetek elleni mérkőzésen. Az biztos, hogy a tészta recept a magyaroknak nem, a szintén tésztával táplálkozó franciáknak akkor inkább bejött. Tőlük csak 3-at kaptunk, hét nappal a szovjet vereség után…
továbbMire jó az energetikai tanúsítvány?
Ahogyan a járműveknél, úgy az ingatlanoknál is fontos az energiatakarékossági színvonal. Ahogyan egy autó is rendelkezik zöldkártyával, ugyanúgy egy ingatlan is megkaphatja a maga zöldkártyáját, azaz egy tanúsítványt, mely szerint megfelel a vonatkozó energiatakarékossági előírásoknak.
A környezettudatosság több puszta divatos hívószónál. Nem fejeződik be a hulladék különválogatásánál, jóval túlmutat az ilyen látványos tevékenységeken. Hiába figyelünk oda a szelektív szemétgyűjtésre, ha közben ingatlanjaink a rossz szigetelés vagy más problémák miatt pazarolják az energiát. Éppen ezért új ingatlan építésekor vagy úgynevezett tartós (egy évet meghaladó) bérbeadáskor kötelező energetikai tanúsítvány készítése.
továbbMegéri-e napelemes rendszert telepíteni?
Ahogy a gazdasági helyzet egyre zavarosabb, úgy keresik mindinkább az emberek az olcsó megoldásokat az élet minden területén. Ez igaz az áramszolgáltatásra is, ugyanis az alternatív energia források (szél-, víz-, napenergia) kiaknázásával hosszú távon sok-sok ezer forint válik megtakaríthatóvá.
továbbKína fordító kiállítása Esztergomban
Karátson Gábor festő, filozófus, kínai fordító munkái láthatóak egy izgalmas kiállításon: a művész akvarellképeket készített Máté és Márk evangéliumához.
továbbDarth Vader, a nem is annyira sötét fater
Mindannyian tudjuk, hogy ha a Jedi lovagok kicsit tökösebbek, valamint nincs ez az egész cirkusz a Köztársaság és a szeparatisták között, akkor Darth Vader békében és nyugalomban éldegélt volna Padmével az oldalán. És bár lehet, hogy egy ilyen alternatív Star Wars történetelemben is egy fekete maszkot meg a hozzá tartozó designos páncélzatot kellene viselnie, azért kétség nem férne hozzá, hogy jó apuka válhatott volna belőle.
továbbTeljesen kikészült Damu Roland
Damu Roland nagyon nehezen viseli a bezártságot, lelkileg és fizikailag is nagyon megterhelő a magát ártatlannak valló színész számára a helyzet. Legalább cellatársával sikerült normális viszonyt kialakítania, aki nem erőszakos cselekményért van elítélve.
tovább






Legutóbbi hozzászólások