Megszakad a szív: holtan találták meg az eltűnt, 4 gyermekes nyíregyházi édesanyát
Összetört a család, már soha nem tér haza Zsuzsa.
Nagy erőkkel kerestek a rendőrök egy eltűnt, nyíregyházi négygyermekes édesanyát, Zsuzsát. A nő férje, Gergely elmondta, hogy nagyon várják haza az édesanyát, illetve arról is beszámolt, hogy milyen kocsival tűnt el a kedvese.
A 44 éves Zsuzsa még hétfőn (április 22-én) tűnt el, családjának pedig azóta egy perc nyugta sem volt, mindent megtettek azért, hogy megtalálják az édesanyát, aki iratait hátrahagyva beült a kocsijába, és egyszerűen elhajtott.
Velünk együtt nagyon sokat keresik, amit nagyon köszönök mindenkinek. Nagyon várjuk haza mind
– nyilatkozta korábban elcsukló hangon lapunknak Zsuzsa férje, Gergely.
Az édesapa nem sokkal később pedig már arról a szomorú hírről számolt be a Borsnak, hogy megtalálták az édesanyát, azonban már csak a holtteste került elő.
Köszönik mindazok segítségét, akik a keresésben részt vettek vagy információval igyekeztek segíteni.
– közölte az összetört férfi. További részlet egyelőre nem derült ki a nő haláláról.
Részvétünk a családnak!