RENDKÍVÜLI! Az egész országot sokkolta, ami pár órája Bródy Jánossal történt: – Felkavaró részletek:

Uncategorized Admin Saturday 20th April 2024

Egy szülő legnagyobb álma, hogy boldog és sikeres legyen a gyereke. Sajnos, Bródy János ezen álma részben összetört az utóbbi időszakban: Amerikában élő fiát, Dánielt két év börtönre ítélték számítógépes bűncselekmények miatt. Egy ismerőse szerint a zenészt sokkolta a dolog, és most, hogy kiderült a történet, elbújt a világ elől.

38 éves programozó a 2020. márciusi kirúgása után annyira megharagudott a bankra, amelynél korábban dolgozott, hogy a céges gépéről betört annak rendszerébe, majd letörölt fontos adatokat, aztán a nyomozás során a szövetségi ügynököknek hazudott, amely szintén nem volt jó pont az eljáró hatóságok szemében. Információink szerint ugyan a család tudott a Bródy Dániel ellen folyó perről, hiszen a férfit két évvel ezelőtt vádolták meg, a rokonok és maga Bródy János is sokkot kapott, amikor kiderült, hogy legidősebb gyermekének 24 hónapra rács mögé kell vonulnia. Nagyon mélyen van, és ő az a fajta ember, aki ha valamilyen komoly problémája van, elvonul a világ elől és magában próbálja feldolgozni a történteket. Esetleg kiírja magából – árulta el Bródy János egyik ismerőse, aki hozzátette:

még a legközelebbi barátok sem tudtak arról, mi történik Bródy Dániellel Amerikában, az énekes teljesen magában tartotta a történetet. És valóban, ha megnézzük Bródy János elmúlt hónapjait, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró élte az addig megszokott életét, adta a koncerteket, részt vett eseményeken, miközben tudta: a fia élete legnehezebb időszaka előtt áll. A történtek fényében sokat mondó Bródy János december 3-i bejegyzése, amikor a Tábori fények című dalából idézett a Facebook-oldalán.

„És itt állok én most a fiam előtt, és úgy érzem, tudnia kell, hogy lesznek még rohadtul nehéz idők” – írta Bródy, aki amióta a magyar sajtóban megjelent a fia ítéletének híre, teljesen elbújt a világ elől. Senkinek nem veszi fel a telefont, nem lehet elérni, gyakorlatilag elzárkózik mindenkitől. A legenda hétfőn este azonban megtörte a csendet, hiszen egy újabb beszédes dalrészletet tett ki az oldalára. Szelíd legyél, derűs és hallgatag, és bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak. Legyél folyó, s ha támad majd a tél, páncélod lesz, kemény és hófehér…”

– így hangzanak a Ne várd a májust című slágerből kölcsönzött szavak, amelyek szintén arra engednek következtetni, hogy Bródy Jánosnak jelenleg szüksége is van a lelki támogatásra, amelyet kitartó, több évtizedes rajongótáborától meg is kap. „Mi szeretjük és ez a lényeg… Persze, fáj a szülőnek, ha a fia bajba kerül, de van, hogy kevesek vagyunk már”, „Sok erőt kívánok, ha segít, én szeretettel gondolok Önre” – ilyen és hasonló hozzászólások tucatjai fogadták a bejegyzést, amely alatt egy rajongó arra is utalt, hogy ezt a szeretet személyesen is megkapta volna, ha elmegy a múlt hétvégére meghirdetett Illés Klub-eseményre. De hiába várták, Bródy János egyelőre magába zárkózva próbálja feldolgozni a történteket.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *